MoonRoom esték

Sokáig kerestem azt a formát, ahol a nők nem az aktuális szerepeiken keresztül, hanem a csupasz valóságukon, megéléseiken keresztül tudnak egymáshoz kapcsolódni . Így született meg bennem a MoonRoom gondolata, egy olyan női kör, ahol az esték a könnyed beszélgetésekről szólnak, ahol a figyelem legalább annyira fontos, mint amit megosztunk magunkból.
A holdfázisok ritmusa adja az estékhez a keretet, nem a misztikuma miatt, hanem mert segít ránézni arra, éppen hol tartunk belül.
A Hold ősidők óta a női ciklikusság jelképe. Van ideje a növekedésnek, a kibomlásnak, az elengedésnek és a befelé fordulásnak pontosan úgy, ahogyan bennünk is váltakoznak ezek az állapotok. A MoonRoom esteken minden találkozás egy-egy fázishoz kapcsolódik: újholdkor a szándékainkról beszélgetünk, növő holdnál a bátorságról és az építkezésről, teliholdnál arról, ami láthatóvá vált az életünkben, fogyó hold idején pedig az elengedés témakörét érintjük.
Olyan közeget biztosítok, ahol meg lehet állni a hétköznapi rohanás közepén, letenni kicsit a bennünk kialakult feszültséget és kimondani azt is, ami bizonytalan, vagy épp túl kusza bennünk. A beszélgetések vezérfonalát kérdések adják, néha egy vers, máskor egy rövid mindfulness-gyakorlat vagy egy kreatív feladat.
Havonta két alkalmat tartok, egyet az újhold, egyet a telihold időpontjához közel. Így van íve a találkozásoknak és van idő, hogy a kimondott gondolatok leülepedjenek és segítségünkre legyenek a mindennapokban. Nem terápiás csoport, nem is tanfolyam, inkább egyfajta modern női megtartó közösség történetekkel, nevetéssel, néha könnyekkel és sok-sok megértéssel. Kellemes teákat kóstolgatunk, néhány egészséges, finom falatot is eszünk, mindezt egy nagyon kellemes, otthonos térben.
Tapasztaltam, hogy a legtöbb kérdésünkre nem kész válaszok kellenek, hanem egy olyan tér, ahol meghalljuk a saját belső hangunkat. A MoonRoom erről szól! Emlékeztet arra, hogy nem vagyunk egyedül a kétségeinkkel, hogy az életünk nem egy előre megrajzolt egyenes, hanem lüktető, változó körforgás akárcsak a Hold. Szeretném, ha ezek az estek lassan közösséggé érnének. Olyan hellyé, ahová jó megérkezni fáradtan, kíváncsian, de mindig várakozással telve. Ahol nem kell okosabbnak, szebbnek vagy éppen erősebbnek látszani, mert a nők között születő figyelemnek különleges, gyógyító ereje van és talán épp erre van most a legnagyobb szükségünk.
A MoonRoom tehát nem csak egy program, hanem találkozás a női tapasztalatokkal. Találkozás önmagunkkal, egymással, és azzal a csendes ritmussal, amely odafent minden hónapban újra meg újra emlékeztet arra, hogy a változás természetes, a megújulás lehetséges, és minden fázisnak megvan a maga szépsége.
A holdfázisok testi–lelki szakaszai, szimbolikus üzenetei
Újhold: elengedés, befelé fordulás, újrakezdés
Növő hold: tervezés, növekedés, energiagyűjtés
Telihold: kiteljesedés, fény, kreativitás, kapcsolódás
Fogyó hold: elengedés, befelé figyelés, pihenés

Óriási szeretettel és még nagyobb kíváncsisággal várlak benneteket!